D-nasty zenekar


A tartalomhoz

BASSZUSMAGAZIN



D-Nasty - új demo és videoklip

2010. december 01. szerda, 08:15 | Author: Kiss Ákos |

A debreceni D-Nasty nevű rock formáció gyökerei messzire nyúlnak vissza, de a mai ismert formában a csapat 2009 tavasza óta működik. A csapat-egyébként nagyon szimpatikus módon örömzenélésként fogta fel ezt a tevékenységet. Aztán valami változott, és idén december 1-én debütál az első klipjük és a hozzá kapcsolódó kislemezük is - persze ne értse félre senki, ez pozitívum, és nagy eredmény!
Egy klip és/vagy lemez elkészítése azonban nagy anyagi ráfordítást igényel bárki részéről, ezért kíváncsiak lettünk mi áll a háttérben, és Internet-végre kaptuk az érintetteket.Adódik is az első kérdés:

- Mit és hogyan ért el a zenekar eddigi működése során? Mi sarkallt arra benneteket, hogy kicsit komolyabban vegyétek magatokat, és klipet valamint kislemezt készítsetek?
-
Mivel saját dalokat játszunk, mindig is szerettünk volna saját albumot. Ennek előfutára ez a kislemez 3 dallal, egy rádióbarát verzióval és egy videoklippel. Másrészt, ha az ember fia szeretne új és új helyekre eljutni a zenéjével, kell egy "hírnök", amit megmutathat magából, egy demo.

- Milyen továbblépési lehetőségeitek vannak? Mik a tervek?
-
Lehetőségek mindig vannak, most elsődlegesen az a célunk, hogy az új hangzással színpadra tudjunk menni, és ez rengeteg gyakorlást igényel. Lépni akarunk egyet azon a bizonyos lépcsőn, ezért a régi "kocsmarock" jellegű állatkodás helyett ez egy kicsit komolyabb műsor lesz extra hangszerekkel, és látványelemekkel.

- Ti egy kicsit más zene irányból érkeztetek, ezért ti azon nagyon nagyon kevés helyi zenekar közé tartoztok, akik nem kötődnek a debreceni Rocksulihoz. Mivel ti más utat jártatok be, alapvetően bizonyára máshogy látjátok az élőzene/rockzene helyzetét. Kérlek, foglald össze pár mondatban a tapasztalataitokat.
-
Igen, mi nem a Rocksuliból jöttünk, de azon kívül, hogy kevesebb bennfentest ismerünk, ennek még nem láttuk hátrányát. A rockzene örök, de jelen pillanatban csak azoknak, akik szeretik. Vannak jó zenekarok, akik nem változtatnak a recepten, hanem ugyanazt tolják évek, évtizedek óta. Ez érthető, de kellene egy kis újdonság, vagy pár új ikon, hogy a fiatalok ne csak háttérzajként gondoljanak egy koncertre.

HÍREK | FELLÉPÉSEK | ZENEKAR | KÉPEK | MÉDIA | STORE | ÍRJ IDE | KAPCSOLAT | Oldaltérkép


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe